Egész évben erre vágyik apraja-nagyja, mindenki a jól megérdemelt ajándékát várja. Felvetődik a kérdés mindjárt az elején: az ajándékozás jelentené a Karácsony mi voltját?  Véleményem szerint nem, és most erről szeretnék írni ebben az írásban.

Egész évben vannak különféle ünnepeink: névnapok, születésnapok, házassági évfordulók. Akkor is ajándékot várunk el a másiktól, tehát ugyanott vagyunk, mint a Karácsonynál. Miről beszélünk akkor?  Tényleg azt hisszük, hogy szerettünk tárcája végtelen és minden alkalommal valami pompás dologgal fog meglepni minket? Csalódást kell, okozzak nem így van. Az ember nehezen tudja megtalálni azt, amivel talpon tud maradni a világon. Szerencsés esetben, ha már megtalálta, akkor önmagát kell felhozni egy szintre. Amennyiben ez sikerült, akkor sem jelenti azt, hogy minden alkalommal, ajándékkal fogja elárasztani azt, akit szeret, aki közel áll szívéhez. Fontos megjegyezni mindjárt az elején, hogy nagyon átestünk annak a lónak a bizonyos másik oldalára. Várunk mindig valamit, szinte csak önmagunkkal foglalkozunk. Adni nagyon kevesen tudunk, vagy akarunk. Miért? Annyi mindent lehetne adni a másiknak, ami nem kerül semmibe, mégis egész életére szól. Ezzel azt akarom mondani, hogy amíg más drága holmikat vásárol, a másiknak azzal árt a megajándékozottnak. Ideig-óráig boldogok, hogy milyen trendi dolgot kaptak, aztán, mikor valami külsőség éri (pl. elromlik a zipzárja), akkor mindjárt elhangoznak bosszús szavak ajkaikból. Érdemes tehát olyannal meglepni a másikat, ami idővel beadja a kulcsot? Mivel jelenlegi anyagi helyzetem nem engedi meg, sőt ha meg is engedné, akkor sem vennék márkás, néhányszor használatos holmikat. Nem azt mondom, hogy nem ajándékoznék meg egy csinos kardigánnal olyas valakit, akivel kézen fogva járhatok. Viszont nem feltétlen Karácsonykor adnék neki olyat, hanem valami egyedi napot választanék hozzá. A Karácsonynak nem a fizikai ajándékozásról, hanem a fizikai együttlétről kellene szólnia. Végre együtt az egész család, senki nem siet munkába vagy iskolába. Ideális ünnepről, akkor beszélünk, amikor a família együtt készül Krisztus születésnapjára. A lányok (anya-lánya) sürög-forog a konyhában, amíg a család fiú tagja(i) előkészítik a fenyőfát a rendeltetésére. (Itt gyorsan megjegyzem, hogy elég ostoba szokás ez a faállítás. Ezzel is rongáljuk, jobban mondva pusztítjuk a természetünket, melyből világra jöttünk. Korábbi századok során egy fenyőág jelképezte ezt az ünnepet, és nem dőlt össze a világ bennük.) Visszatérve a mai idők ünnepéhez, a karácsonyfa felállítását követően jöhet az öltöztetés. Ha van, rá mód legalább annyira öltöztessük fel, hogy legyen valami kisugárzása. Üres fa olyan, mint egy kivágott fa az erdőből, aki magányos arcát mutatja az őt körülvevőknek. Nem kell elcsúnyítani, de valami azért mutassa, hogy jelen van köztünk. Miközben szépül a fa, a konyhában finom illatok terjednek, sül a bejgli, fő a töltött káposzta (vagy éppen halászlé). Nagyon készül mindenki, hogy legalább ez a nap tényleg más legyen, mint a többi az évben. Visszaemlékezve eddigi ünnepeimre, sok igazi, meghitt ünnep nem jut az eszembe. Ilyen is volt, olyan is volt, de az volt a legszebb, mikor mindannyian körül álltuk a fát, mintha egyként át szerettük volna ölelni őt. Mennyből az angyal – vagy valami más eléneklése szépen hangzott, és őszintén. Az angyalok lejöttek és összehozták a családi közösséget. Ez az igazi ajándék, amikor együtt mindenki, és a kölcsönös jó kedv, kölcsönös összetartozás ragyogja be ezt a csodálatos ünnepet.

Meg kell azért említenem, hogy nem mindenki olyan szerencsés, hogy azokkal legyen, akiket valaha is nagyon szeretett. Nekik teljesen más jellegű tartalmat ad a december 24-26. terjedő időszak. Valami biztos megmozdul bennük, hogy mi azt csak sejthetem. Elmúlt néhány karácsonyom nagyon emlékezetes volt, mert volt kihez – kikhez tartoznom, azonban ebben az évben nem tartozom bele egy családba sem. Rossz érzéssel váltam előző kedvesemtől, főleg, hogy nem tudtam legalább egy őszinte köszönömöt mondani szüleinek

Maradjunk annál az ünnepnél, ahol nem árvaként nézünk fel az égbe, mikor arra kerül a sor. Könnycseppek gördülnek le az arcokon, s csillognak a szemekben Karácsony szent ünnepén. A legszebb ünnep kétségtelen a Karácsony, majd a Húsvét és a Pünkösd. Egyházilag legalábbis ez lenne az egyik hármas, ami fantasztikus dolgokra emlékeztet minket. Ez a három ünnep Krisztus Urunkra emlékezik, és még sok szép más ünnep is van.

A Karácsony sok mindenre jó, sok mindenre talál valami gyógyírt. A sebek begyógyítására, a lelkek kiolvasztására, a szívek összefonódására.

Ha nem jöttünk ki valamely hozzátartozónkkal, akkor jó alkalom a sérelmeket a kukába dobni, és újra kezdeni velük a kapcsolatunkat.

A lelket ki kell olvasztani a decemberi hidegben, amolyan metaforikus formában. Ha voltunk valamikor hidegek az embertársainkkal, akkor itt az ideje ezen változtatni. Melegséget és szeretet sugározzunk magunkból, ne pedig bezárkózott – fagyos leheletünket.

Végezetül a szívek összefonódása. Ez alatt azért értem, hogy találkozzon a két szív egymással, akár párkapcsolat, akár család terén – egy a lényeg, ne legyünk önzőek.

Amennyiben úgy gondoljuk, hogy nem tudunk adni a másiknak valamit, mélységesen tévedünk. Aki egyedül van és szomorú, annak tudunk adni a legtöbbet: önmagunkat. Szeretetünket, jóságunkat, odafigyelésünket, kedvességékünket – amik jó tulajdonságaink. Nem hiszi el az egyszerű halandó milyen sokat tud adni anélkül, hogy még nagyobb pénzügyi válságba sodródna. Nem a pénznek kellene felülkerekedni, hanem nekünk. Rendben van, sok a kísértés, hogy most ezt, vagy azt lenne jó meg venni X.Y. részére. Megvehetjük, de ahogy fentebb említettem ez nem ivódik bele a szívébe-lelkébe. Használja az ajándékot ideig-óráig, de nem egész földi létsíkon eltöltött idejében. Viszont, ha önmagunk által kibocsátott szeretet áradatot adunk, akkor az sokkal jobban megmarad és akármikor erőt lehet belőle meríteni. Nem kell ahhoz multinacionális cégeknél ott hagyni értéktelen fizetőeszközünket, hogy értékeket adjunk annak, aki közel hozzánk. Azzal adunk valamit, ha mindig őszinték vagyunk, és nem csapjuk be a társunkat. (Sajnos ez nekem ez év áprilisában sikerült, ami elég rossz mindkettőnknek, főleg neki.)

Zárásként elmondanám, mit kérek a Teremtő Egyszülött Fiától ezen a szép ünnepen. Szeretnék kérni boldogságot, szeretetet, egészséget mindenki és saját magam részére; továbbá békességet, összetartozást és jóságot a Világegyetem minden lakójának.

Külön kérném minden Nemzettestvéremnek, hogy lehessünk újra egy cél és egy akarat!

Kelt: 2011. december 23. Budapest