Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4 /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;}

Kicsit későn ébredtem, így gyorsan össze kellett kapjam magam, ha még kirándulni szeretnék. Pechemre szinte az összes BKV járat elment az orrom előtt, így azon gondolkodtam, hogy egész biztosan a kitűzött célállomást vegyem-e irányba, vagy változtassak-e a kigondolt útvonalon. Végül nem változtattam rajta, és jól tettem. Néhány perc várakozást követően megérkezett egy autóbusz, aminek segítségével neki vágtam ennek a szép élményekkel teli útnak. A Margit-híd budai hídfőjénél volt alkalmam teljes egészében megtervezni az útvonalat. A Széll Kálmán téren felszálltam egy villamosra, ami elvitt a Fogaskerekű vasútig, ami aztán felkapaszkodott a Széchenyi-hegyre. Sok turista, és nem kevés kiránduló választotta úti céljául a budai hegyekben való kirándulást, sétálást. Nagyon kedvezett az időjárás egy csodálatos természetjáráshoz, és nemkülönben lelki feltöltődéshez. Ahogy a végállomáshoz ért a Fogaskerekű szétnéztem, merre érdemes nekivágni, merre induljak sétálni. Nagyon régen nem jártam ezen a környéken, még gyermekkoromban, és akkor is már hó borított mindent, úgyszóval teljesen idegen volt nekem minden, ami a látókörömbe került. Jó ideig követtem egy kiránduló családot, aztán lehagytam őket. Azon kaptam magam, hogy a sok makro fényképezés és a nem éppen leglassabb tempóm a Normafához jutatott el. Átgondoltam 15 évvel ezelőtti emlékeimet, hogy mi merre lehet, de nem hagyatkoztam az emlékeimre, inkább arra mentem, amerre vezetett a Gondviselés. A sípályák ismerősek voltak, mégsem mentem fel teljesen a Normafa buszmegállóig. Ellenkezőleg. Láttam kiírva, hogy 2,7 km a Mária kápolna, amit ki is tűztem célul. Le is vágtam a kijelölt ösvény irányába, amerre az útjelzés mutatott. Még mielőtt eltűntem volna zöld keresztes és „M” betűs szakaszon, hallottam gyermekhangok sokaságát, családok boldog pillanatait. Végre együtt tölthetett egy kellemes napot a família. Kicsit morbid, de miért is ne lenne boldog az ember Mindenszentek ünnepén? Jó hatással volt az emberekre a november első napján szikrázó napsütés, ez valószínűsíthető. Szép lassan elmaradtak a hangok és már csak a természet hangjait hallottam, figyeltem meg. Így történt, hogy amikor már teljes csend volt és csak a hulló falevelek zizzenése hallatszott, vad kopácsolás hallatszott a turistaút irányából. Gondolkodtam, ki az a nem normális, aki ma dolgozik ezen a csodálatos napon, miért is nem a családjával tölti a munkaszüneti napot. Aztán mindjárt eszembe jutott, hogy távol a város zajától nyilvánvalóan nem kopácsol senki. Képzelődni nem képzelődök, nyugtattam meg magam mindjárt. Akkor mi az ördög ad ki ilyen hangot? Hát persze! A fakopáncs. Tüzetesen végig néztem a körül vevők fák törzseit, míg nem megláttam a hangoskodót. Szóval ő ilyen hangos, ő miatta nem teljesen csöndes az erdő. Megpróbáltam volna lefényképezni, de mivel nem rendelkezem annyira komoly technológiával, be kellett érjem a kicsit távolibb látványával, és munkálkodó hangjával. Sétáltam tovább utamon, ahol megpillantottam egy fát. A fatörzse rendesen megvolt munkálva. Így még az ember sem, tudja kilyukasztani még szándékosan sem, tudtam, hogy a fakopáncsok csőreinek munkássága lehet a dolog hátterében. Tovább folytatva sétámat a természet ölelésében láttam sok szép tarka, valamint „megrongált” falevelet is. Szinte ilyenkor a legszebb a természet, amikor csupaszra vetkőzik az erdő, hogy aztán tavasszal újra magára öltse színekben pompázó új ruháját. A természet ruháit nem akárki tervezi meg. A ruhák milyenségért és minőségéért maga Az Alkotó, azaz a Jó Isten vállal kezességet. Nagyon várom a visszatérést az erdőbe, hogy újra távol legyek minden ártalmas dologtól, ami itt a város bűzében-tengerében érhet. Tavasszal újra szeretném felkeresni a meglátogatott ösvényt, szeretném megcsodálni, hogy Az Alkotó milyen ruhát tervezett a természet növényi lakóinak. Addig még leesik ideális esetben a hó, alszik majd minden lakó, kipihenheti az éves fáradtságát a természet. Mikor már úgy érzik a lakók, hogy ideje felébredniük a téli álomból magukra veszik a megtervezett ruhákat, és jó ideig hordják majd, hogy ezzel is szebbé tegyék nekünk az életünket. Remélhetőleg a lakók megmaradnak még sokáig az élők soraiban, és nem kell attól félni, hogy bútor, autódísz vagy bármilyen használati tárgy válik majd belőlük.