Ma 55 esztendővel ezelőtt valami megmozdult, valami elindult. Példátlan összefogás a népesség köreiben a zsarnok elnyomás ellen, az élet jogainak gyakorlásáért való küzdelem. Akkor nem volt jobb és baloldal, egy cél és egy akarat hajtotta előre honfitársainkat. Szabadnak lenni földünkön, azon, ami maradt a nemzet elleni tudatos gyilkosságot követően. Bátrak voltak, akik megmutatták mire képesek. Harcoltak az igazságtalanságokért, mert ugye sok minden történt, aminek nem lett volna szabad megtörténnie. Sok évtized, és évszázad után próbálta végre kezébe venni a sorsát a magyar, ami bizonyos ideig-óráig sikerült is. Európa sőt, az egész világ nézte, mi folyik itt, mit művelnek ott a Közép-Európában. Véget lehetett volna vetni a sok szenvedésnek, a sok öldöklésnek, de nem. Nem volt valamiért érdekükben a nagyhatalmaknak segítő jobbot nyújtani nekünk. Sajnos nem sokáig tudtuk kezünkben tartani a gyeplőt. A gyeplő szakadt egyre jobban, és nem volt olyan kéz, mely erősen kezében tartsa. Az erősségük a nép eltipróinak az árulás volt. Elárulták azt a földet, mely felnevelte őket, ahol világra hozta őket édesanyjuk. Nem nézték jó szemmel a Sztálin szobor ledöntését, és az ő hatalmuk megdöntését, ezért az áruláshoz folyamodtak. Sajnos a „Júdások” mindig tönkretették/tönkreteszik ezt a csodálatos adottságokkal megáldott országot. Ekkor sem tudtak máshoz nyúlni, csak a jó öreg muszkákhoz. Jöttek is a szovjetek, és mintegy semmivé alacsonyították le a nép felkelését, és ellenforradalomnak állították be azt, amit az egyetemisták és a magyar nép vérrel, és verítékkel elért. Mivel nemhogy a szálkát, de még a gerendát sem vették észre szemükben, folytatódott minden ott, ami 1945-től jellemezte a közállapotokat, annyival kiegészülve, hogy akiket tudtak megöltek, vagy megkínozták, és akinek „szerencséje” volt elhagyta az országunkat. Ebben az időben rendezték meg Ausztráliában, Melbourne-ben a nyári olimpiát. Megrázó lehetett úgy egy nemzetet képviselni, hogy közben arra is kellett gondoljanak, a szeretteik még életben vannak-e, valamint mi történik odahaza? Az olimpiai játékokat követően nagyon sokan maradtak Ausztráliában, sokan disszidáltak Észak-Amerikába, mások „csak” Nyugat-Európába.

Országunk újra a diktatórikus rendszer rabja lett, ezúttal is önhibáján kívül. A szovjetek nagyságrendileg nagyobb-erősebb erőt képviseltek, és lehetetlen volt megállítani a pusztítás lavináját. Nem foglalkozom azzal, hogy „Mi lett volna, ha…” kérdéssel. A nép erejét nem tudták tartani, ezért aljas módszerekhez nyúltak. Üldözték a valódi értékek képviselőit, és akik ellent mertek állni, azt helybenhagyták, „finomabb” esetben beszervezték a köreikbe őket. Nem tudhatta az ember, kinek mit mondhat el, ki előtt hogyan viselkedhet, mert akár családtag, vagy a szomszéd is jelenthette a fejleményeket, amit szintén rendesen megtoroltak. Fájdalmas és egyben undorító az, hogy képes volt egy édesapa elárulni saját feleségét például. Erre utólag könnyű azt írni, hogy inkább a halál, minthogy a családomat eláruljam. Biztosan voltak ilyenek is, akik megtagadták a parancsot, ezek a személyek nem voltak a rendszer hősei. Kutya egy világ lehetett az, amikor vérben álló bosszúszomjas szemekkel kellett szembenézni a felmenőinknek. Nem mondhatták ki nyilvánosan, hogy hova tartoznak, mert az életkörülmények nem tették, nem tehették lehetővé a körülmények. Utóbbi esztendők folyamán is, mintha hasonló elv dominálna. Aki kimeri mondani, hogy keresztény, azt kiközösítik, vagy megalázzák, és aki kimeri mondani, hogy ő bizony magyar, az szélsőséges és neonáci fajgyűlölő. Hova fajul még ez a világ, amit az otthonunknak teremtett a Teremtő? A kommunizmus alatt, mintha csak beragasztott szájjal jártak volna az emberek, és a jelenkorban is hasonló érezhető, tapasztalható. Az értékeket kiölték az emberekből, nem divat már őszintének lenni, nem divat, hogy valaki családot alapítson, a mai elv: „Élj a mának!”. Megfigyelve a világ és országunk gondolkodását, egyre többen jönnek rá arra, hogy bizony ez nem feltétlen vezet sok jóhoz. Nem a pénz, siker, csillogás – amiktől az emberek hosszútávon boldogok lesznek. Aki ilyet állít, még alapos fejmosás alatt áll.

Visszakanyarodva 1956 őszéhez, akkor is elegük volt valamiből az embereknek, és most is kezd betelni az a bizonyos pohár. A poharat megtöltenék elég sokan, és képesek lennének elroppantani is sokan, hogy ne vegyük figyelembe a pohár telítettségét. Pedig már a pohár is telítődik, a lasszó is szorul a nyakunk körül – ebből csak kikerülni lehet, benne maradni nem érdemes. Akik megadtak egy kezdő lökést, és emléküket eltörölni igyekeztek, sőt igyekeznek is, azokra kell lelkileg támaszkodni. Ha nem is pont forradalmat, de a mi XXI. századi szabadságharcunkat ki kell vívnunk. Szabadságot a fejünkön uralkodó nyugati hatalmaktól, elszakadást a Brüsszel – Moszkva - Tel-Aviv - Washington tengelytől, önállóan gondolkodó és cselekvő Magyarországon szeretnék élni, a kenyérre valót becsületes úton megkeresni és később családot alapítani. Őseink nem azért harcoltak, hogy mindig élősködjenek a népünkön, nemzetünk felett egyesek és nem is szolgaföldben kellene végső (?) álmukat aludniuk.

A multinacionális cégeket, és a bankokat ki kellene tiltani az ország területéről. Azért is gondolom így, mert bármennyire is kesereg a hétköznapi ember és fösvénykedik, a bevásárlóközpontok parkolóit sosem látom üresen, csak akkor, amikor épp valami nemzeti ünnepet ülünk meg. Ha nem lennének piros betűsek ezek a neves napok, mint a mai is, akkor biztosan tele lenne egy hipermarket összes parkolója. A kis és középvállalkozók szeme előtt elhúzzák a mézesmadzagot, hogy milyen jó is lesznekik. Mikor lesz itt az ideje ennek? Beszélni könnyen lehet, de cselekedni érte nagyon nehéz. Ígéretekből elege van embereknek, tenni is kéne valamit a cél érdekében. Nem attól lesz átütő erő a magyar gazdaságban, ha a multikat felvirágozza. Közel sem. Akkor lesz dübörgő gazdaság, ha a kertben normális körülmények között gondozott zöldség-gyümölcs kerül a polcokra és tudjuk majd, hogy ezt nem mesterséges úton állították elő, ez nem kapott annyi mérgező anyagot, mint amik ki vannak jelenleg téve a polcok millióira, s a hűtők sokaságában terjednek. Teljesen bizonyos, hogy az általuk kínált alma nem a fán lett ilyen szép piros. Szóba kerül most az, hogy nem minden a külsőség. Vegyük úgy, hogy mérgezzük magunkat, és veszünk néhány hipermarketes almát. Egész pofásan néz ki, ezért mindenképpen veszünk belőle. Hazavisszük, meghámozzuk, és a beleharapásnál szembesülünk vele, hogy ez az almának nevezett valami semmilyen íz harmóniával nem rendelkezik. Budapesten élek, ezért hozom fel példának a Fővám téri Vásárcsarnokot. Szívesebben vásárolok ott egy nyugdíjastól almát, vagy tojást, mint egy marketben. Persze könnyebb mondani magunknak, hogy sietünk, nincs idő különböző helyeken megvásárolni az élelmet. Valóban sok idő elmenne a bevásárlással, ha nem egy helyen vehetnénk meg mindent, viszont, az is biztos, amennyi időt elvesztegetünk egy Tescoban, azt egy kofánál is eltudnánk tölteni az oda utazással való idővel összeszámolva. Vásárlás után vegyünk egy kicsit személyesebb dolgot. Nagyon meggazdagodhatott az is, aki kitalálta a Multiplex mozikat. Mágnesként vonzza oda nem csak az embereket, de az emberek pénztárcáit is. Nem nevezhető igazán családi kikapcsolódásnak, ha elmegy a család mozizni egy vasárnapi nap.

Megpróbálok felépíteni egy ideális vasárnapot elképzelni (leírni). Ébredéskor tülekedés a fürdőszoba bejáratnál. (Ez már jelentheti valami csoda kezdetét.) Közös reggeli a családi étkezőasztalnál (segítség édesanyának megteríteni, kipakolni a hűtőből, kenyerek megkenése esetleg). Amikor mindenki átöltözött, jöjjön a vasárnap lényegét adó szentmise. (Lehet ezt felcserélni is, és akkor még szentáldozás is lehet.) Minden vasárnapi ebéd legyen egy ünnep, hiszen újra együtt az egész család. Ebédnél ismét lehet szolgálatot vállalni a megterítésnél, vagy éppen asztali áldás mondásával. Mielőtt elkezd enni a família, hívjuk körünk be Krisztust, mert ugye Ő is megemlékezett rólunk nem egyszer. Mikor testileg teletöltöttünk a bendőt, nagyszerű dolog, ha a családi szolgálat jegyében besegítünk leszedni az asztalt, a morzsát összeseperni az asztalról, és (amit én fiú létemre szeretek megtenni) járuljunk hozzá a mosogatáshoz. Ha akad zsíros is, ne fintorogjunk, mert „nem minden arany, ami fénylik”. Ebédet követően nagy probléma, ha szétszéled mindenki, amerre lát.

Üljünk le, és beszéljük meg a hetet kitöltő dolgokat, kivel mi történt a héten  Amikor megtaláltuk a közös hangnemet játszunk egyet, amiben a család minden tagja részt vesz. Ha a játék nem megy, és az időjárás is kedvező járjunk egyet a természetben. Budapesten is számtalan szép és jó kiránduló (sétáló) hely van. Ha nem engedi meg az időjárás és játszani sem akarunk, látogassunk meg egy idősebb rokonunkat otthonában, amennyiben még él. Családi programot nagyjából levezettem, remélem majd hasonlóan fogom véghez vinni, ha itt lesz neki az ideje. Ezt azért írtam le, mert ezt lehetértéknek nevezni, nem pedig azt, amit most fogok megfogalmazni.

Nézek egy ellenpéldát, ami teljesen ellene megy annak, amit én képviselek. Péntek van. Gyermek ledobja a táskát iskolából hazaérve, felhívja az „Okos telefonján” a barátját/barátnőjét, megbeszélik a hétvégi programot. Ma este elmennek beülni valahova sörözni, majd elmennek valahova „kikapcsolódni”. Ezek még nem is jelentenek problémát. Mielőtt még elment a pajtival vagy pajtikkal „szórakozni” a csemete kér ennyit és ennyit az estéhez, amihez persze a szülő természetesen hozzá is járul, nem számítva arra, mi érheti a fiatalját este. Este jó a buli, minden, de közbejön egy kis gubanc. Flörtöl egy megtetszett lánnyal, akiről nem tudja, hogy nem rég szakított előző párjával. Az ex megjelenik kiveri a balhét, és X húzza rövidebbet. X-et megpuhítja a már részeg Y, azt hiszi könnyebb máson levezetni. Tévedett, de ő nem fogja ezt megtudni soha. X monoklival a szemén ott hagyja a diszkót, elmegy a társaival máshova, vagy csak ki a levegőre. Bánatában iszik alkoholt, ami már a fejébe száll a fáradtság miatt is, majd kér egy kicsit a Z által „betekert” füves cigiből is. Óriási butaságot tesz X, de erről nem vesz tudomást. Telik-múlik az idő, és mindjárt reggel van. A társaság nagy része szétszéledt, de valakinek meg kellene innia a maradékot. Természetesen X jelentkezik a feladat elvégzésére. Hősünk szervezete megunta a mérgezést, amit bizonyos jelek mutatnak. Haza sem bír menni ilyen állapotban, ezért vár még néhány órát egy minimális józanodásra. Már a nap is felkelt X nem ért még haza, nem is telefonált. Hogyan is tette volna, hiszen a telefonját a bunyós hangulatban lévő Y elvette tőle erőszakkal. (Hol vannak az igazi pajtik ilyenkor? – kérdezném.) Valahogy mégis hazajut, eléggé megtépázva barátunk, kap hideget-meleget az ősöktől. Félreértés ne essék nem X védelmébe szeretnék kelni, de amikor a szülő adott este pénzt neki nem gondolt bele abba, hogy mi folyik ebben a világban (erőszak, hamis világképek, ellenértékek)? Szóval nem teljesen jogos véleményem szerint a megdorgálás. Már szombat délután van és fejfájással ébred barátunk. Nézi a monoklit és a farmerja zsebét, és nem tudja honnan kapta az „ajándékot”, és arra sem emlékszik hova lett az általa középpontnak nevezett telefonja. Ordibál, toporzékol, de az időkerekét nem tudja már visszafordítani, pedig jó lenne. Szombaton este a pénteki „buli” miatt nem mehet sehova, marad az internet. Interneten megbeszéli a pajtikkal, hogy mi is történt valójában egy nappal ezelőtt, persze ők is csak foszlányokra emlékeznek. Éjszakába nyúlóan csetelnek, ami a vasárnap tönkretételének előszele. Vasárnap az értékes nap is odalesz, mert nem kíván részt venni az együttlétben. Hétfőn meg ugye megint kezdődik a „szürkehétköznapok” sora és várja, hogy péntek legyen.

Ez egy elképzelt negatív érték lásd. ellenértékekkel teli gondolatmenet volt. Olyankor jó a szülő, amikor van kitől pénzt kérni különböző célokra. A kihasználás nem a legszebb erény, amivel felruházott minket a Jó Isten.

Mennyivel könnyebb lenne, ha az értékek érvényesülnének a világ palettáin, mint az ellenértékek. Hogyan is kapcsolódik ez az egész 56’ szelleméhez? Csak úgy, hogy akkor is harcoltak az igazi, emberi eszmékért, most is ezt kellene tenni, és nem a szenvedést okozó dolgokért kiállni. Szabadság és együttműködés volt az eszmeviláguk, és nem a diszkó élet „szépségei”. A mai világban nem szabadok nem vagyunk, és mégis túlon-túl nagy szabadság érvényesésül. Erkölcsi nevelés helyett erkölcsi pusztítás folyik, aminek véget kell vetni, ezért kell mostanság harcolni. Ne a mának, és magunknak éljünk, hanem a jelennek-jövőnek, és a családunknak és amennyiben van, akkor közösségünknek, legfőképpen pedig a valós hitnek.