Lelki tükör

Az élet nem egyszerű folyamat, mégis engedni kell, hogy maradjon a medrében. Sokszor érezzük úgy, hogy egy párkapcsolat végén összedől bennünk minden. Ez csak átmeneti állapot. El lehet keseredni, de valahogy meg kell beszélni odabent, hogy minden rendben. A szakítás erőt kell adjon a további életünkre. Sajnos a szerelem elmúlik, bár én ebben nem hiszek. Ezt azzal tudom alátámasztani, hogy megannyi idős házaspár élet a világon. Arany vagy gyémántlakodalmuk is volt már, szóval ne akarja nekem bemesélni senki, hogy a szerelem mulandó érzés. Tudom, most sokan azzal jönnek, hogy a szeretet tartja össze őket. Legyen ez az ő véleményük. Az enyém az, hogy a szerelem – szeretet kettőssége tartja egyben a házastársakat és a párkapcsolatokat. Nekem most ért véget egy kapcsolatom nagyon úgy néz ki. Hogy mi veszett ki a másik félből nem tudom. Harag nincs bennem, csak az igazi okot nem ismerem.

Ahogy említettem az élet vérkeringése tovább megy, túl leszek a megpróbáltatásokon. Isten nem véletlenül ad próbatételeket, azok csak megerősítenek minket. Most nem azt érzem, hogy fel tudnék robbanni, mint egy dinamit. Ellenkezőleg. Azt érzem, hogy meg akarja erősíteni lelkemet, és a szívemet a Jó Isten. Ezt nem mindig vesszük észre. A rózsa pompázik, kibontja csodaszép illatos szirmait, és amikor elhullajtja levelét, akkor ő is új életet kezd. A töviseket meg lehet tőle szabadítani még élete idején és ekkor teljes boldogság van. A tövisek lennének a mi gyengeségeink embertársaink felé. Nem jó tövisekkel élni, mindig maradjunk pompázó virág. A levelek elhullása, az élet múlása, és minden évben képes új életet kezdeni. Mi nekünk azért gyakrabban kell megújítani lelkünket, mint a rózsa a szirmait. Érdekes lenne, ha évente csak egy alkalommal virágoznánk, lennénk boldogok. Most tanulom meg a saját boldogságom elsajátításának titkait. Veszek egy mély levegőt, elmegyek sétálni a kedvenc helyemre az Ipoly partra, beszélgetek emberekkel, vagy ami a legvadabb: hallgatok rock zenét. Senki és semmi nem akadályozhatja meg, hogy boldog legyek és az is maradjak. Mindenki magát károsítsa meg, de ne a másik embert! Ezt nem úgy értem, hogy legyen öngyilkos vagy önkárosító az ember! Úgy kell értelmezni, hogy mindenkinek a maga bajait kell megoldania, senki nem fogja megoldani helyette. Másik boldogságát ne tegyük tönkre, ez undorító lenne. Ezért is hagyom a madárkát repülni. Ha repülni, akar hát repüljön. Sok boldogsága legyen és sose adja fel a hitét! „Amíg él el nem felejti, hogy a múltat ki nem tépheti szívéből…” (EDDA Művek) A múlt elmúlt, a jelen fájó, a jövő reményteljes.

A lélek a mozgató rúgója mindennek. Ha nem lenne lelke az embernek, akkor nem működnének a létfontosságú szervei. A szív sem dobban anélkül, hogy a lélek ne adna erőt hozzá. A szívünk dobbanásánál értékesebb kincsünk nincsen, legalábbis fizikai síkon. Lelki síkon azért van egy-két olyan dolog, ami igazán klassz dolog. Ide tartoznak az őszinte dolgok: a szó, a mosoly, és az ölelés. Aki nem őszintén mutatja ezt ki, azt én nem tartom embernek. Nem az előző, hanem azt megelőző kapcsolatomban én voltam az ostoba, én nem tudtam őszintén elmondani a dolgokat. Mai napig bánt a dolog, mert nyílt embernek tartom magam. Ezzel az adottsággal azonban lehet a mélybe is zuhanni. Soha nem tudom felfogni az emberek bezártságát, ha csak nem gyászol valaki egy hozzátartozóját. Őket meg lehet érteni. Viszont aki, ha bezárja szívét az emberek előtt, azzal mintha önmagát akarná gyászolni. Legyünk nyíltszívűek, adjuk át a boldogságunk kulcsait azoknak, akiket úgy érezzük, hogy megérdemlik. „Szeretet áradjon köztünk…”, ahogy hangzik egyik legszebb katolikus dalunk. Nem mondom, hogy képes vagyok minden embert hasonlóan szeretni. Akiket nem kedvelek, akik ártanak nekem, azokat megpróbálom valahogy elfogadni így, ahogy vannak, mert változtatni úgysem tudok rajtuk. A változást mindenkinek magának kell véghez vinnie, ami olykor nehéz. A legszebb változás és megkönnyebbülés a szentgyónás. Ha el tudjuk mondani Istennek a bűneinket, mindezt odaadással és őszinteséggel, akkor valami hihetetlen könnyedséget érzünk, legalábbis én. Meghallgatva Isten kinyilatkoztatását a szentáldozatot bemutató pap által nagyon jó dolog. Akkor, amikor nem politizál, és ténylegesen Krisztus tanítását szeretné elénk hívek elé tárni. Ha valaki, erre képtelen, akkor nem való papnak. Sokat támadjuk az egyházat, és sajnos teljesen jogosan. Olyanok kerültek ki köreikből, akik tönkretették Édes Hazánkat, vagy épp elárulták azt. Nevet most szándékosan nem mondok, mindenki nézzen utána, de ez elég elkeserítő és valós tény. Azok valahogy nem Krisztusért éltek, hanem fontosabb volt nekik, hogy tönkretegyék a népünket lelkileg. Hogy tudott valaki így keresztényként élni, hogyan vette a bátorságot, hogy Krisztus követője legyen? Jézus Krisztus nem azt kérte, hogy Júdások legyünk! Nem, nem, nem soha! Azt kérte, hogy „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” Most mindenki, aki ismert kicsikét azzal jön, hogy miért nem szeretem az izraelita, és a cigányok többségét, és még némely népet. Hol van a felebaráti szeretetem? Elmondanám mindenkinek, hogy amennyiben nem tennék tönkre életünket, nem nyomorították volna meg őseinket, akkor azt mondanám elviselem a létezésüket. Viszont, ez előbbi tények tükrében nem tudom őket elfogadni. Háborúk mindig voltak és sajnos lesznek is, de ez nem ad arra okot, hogy egy nemzetet, mint a magyart megcsonkítsanak, feldarabolják és tönkretegyék életüket. Hogy egy mondat erejéig eltekintsek szeretett népünktől, a palesztinokat is üldözik saját hazájukban. Számomra felfoghatatlan, hogy a szeretet és jóság helyett a pénz és minden földi dolog dominál ebben a csúfos világban. Hogy van lelkük, szívük tönkretenni őket? Majd mindenki a saját érdekét nézi, ezzel akkora baj nincs is. Viszont, ha emberáldozatot követel, akkor már van. Minden egyes élet fontos, pláne, ha magyarról van szó. Csonka Anyaországban a lakosság lélekszáma 10 millió alá csökkent. Akik még itthon vannak és nem távoztak Nyugatra, azok közül is sajnos két nagy generáció van jelen. Egyik az idős, akik már életük kenyerének javát már megették, és vannak a cigányság. Minden rasszizmust félretéve, rendet kell tenni idehaza! Az szentül igaz, hogy nem arra buzdítják a magyart, hogy 4-5 gyermekes családok legyenek, sőt nem is családcentrikussá szeretnék tenni, minket fiatalokat. Nem adnak lehetőséget a félzárkózásra, nekik jobban érdekük, ha a saját földjén a magyar el van taposva. Tudatnám velük, hogy ez mindig is a mi földünk volt, lehet génhasonlatot vonni köztünk és a szláv népek között, de ez akkor is a Mi Hazánk. Volt országtönkretevőnk mondata szerint: „…el lehet innen menni…”Ez nem nekünk van szegezve, bármennyire is ezt szeretné a felső karhatalom. Lehet menni innen, igen! Aki nem magyar, az hagyja el a Kárpát-medencét és soha vissza ne jöjjön! Ha túléltük törököt, labancot, akkor egy ilyen kizsákmányoló réteget miért is ne élnénk túl újra? Legyen az ő bajuk, hogy nem adjuk oda a lelkünket az ördögnek. Képtelenségnek tartom, hogy a boldogság kulcsát ők tartsák markukban, és minket meg kárhoztatnak. A kulcsot mindenki maga szívében hordozza, amit osztani kell ebben a Szent Kárpát-hazában. A székelyek tudják leginkább megőrizni magyarságuk igazi mivoltját, hiszen a felemelő Csíksomlyói Búcsú több tízezreket vonz magához, a Szűz Anya hívó szavát akkor meghalljuk. Nem csak akkor kellene szeretetközösséget élni, hanem mindennapi életünkben is. Nem vagyok szentfazék, de a hitünk, magyarságunk gyakorlása nagyon fontos ebben a tébolyult XXI. században.

Keresztény Magyarságot szeretnék látni a Kárpátokon innen, és népellenes-nemzetellenes erőket a világ másik oldalán, távol tőlünk.

Még valami a lélekről. Sok mindent megvehetsz az üzletben, a sarki közértben, de lelket, szeretet nem! Az emberek szívéből kilopták a jót, tegyünk azért, hogy elültessük a jó magot mindenki szívében. Meglátjátok, ha újra boldog lesz a magyar, boldog lesz a világ, akkor nem tudnak velünk mit kezdeni az ellenségeskedő erők. A jó mindig legyőzi a rosszt, ez még másképpen nem igen volt. Illetve egy kivételt mégis meg tudok említeni. Ez sok embernek fájó lesz, de mivel nyílt vagyok leírom. Tudniillik, hogy amikor (Szent) István megalapította a keresztény Magyarországot, akkor azért nem ment teljesen könnyedén neki. Koppány vezér mögött ott voltak elég sokan, és mivel a nyugati kereszténységet akarták a népre erőltetni, hát nem tudott mit cselekedni István, eltette láb alól saját vérét. Aláírom, hogy kellett a változás, de az ősi nyelvünket, az ősiségünket miért kellett felrúgni a nagy betűs Nyugat kedvéért? Miért kellett a latint behozni ebbe az országba, amikor önálló és egyedülálló nyelvünk volt már akkor is a világon. Ezt sem értem, mint ahogy azt sem, hogy egy gyilkosból hogy válhat szenté valaki? Mindenki elkövet hibákat élete során, de valaki azután legyen szent és tiszteletreméltó, hogy gyilkos. Ezt sosem fogom tudni megérteni. Értetlennek tarthat bárki, nem Krisztusi cselekedet ölni. 10 parancsolatban is meg vagyon írva: „Ne ölj!” Ezek után ne csodálkozzon senki, ha én nem ismerem el szentként Istvánt. Szép és jó, hogy Mennyei Édesanyánknak felajánlotta a népét, országát. Remélem amikor ezt tette, akkor bocsánatot kért az elkövetett bűneiért. „Mária Keresztények Segítsége! Könyörögj Érettünk!”

Somodi Nándor – Balassagyarmat – 2011. 08. 17.