2009.05.29. 09:31 : Bödök Károly : Élmények

Másodszor jártam Swáminál. Amit az előző út is, most is nagyon érdekesen alakult minden. Az utolsó pillanatban csatlakoztam a csapathoz. Mikor megtudtam, hogy a Magyar csoport ez alkalommal, kórussal készülődik, nagyon izgatott lettem. Ebből nem maradhatok ki! Hatalmas kegynek és megtiszteltetésnek éreztem azt, hogy a kórus tagja lehettek. Szerettem volna többet adni, valami mást, mint eddig.  Az egész bensőmben éreztem, hogy ez a mostani Magyar csoport valami szívdobogtatót fog adni a Világnak.

Óriási izgalom övezte az előkészületeket, de csak az utolsó próbán, 2009 januárjában tudtam rész venni, mert október végén született meg a harmadik csemeténk. Kezdődjék hát az utazás! 2008 novemberében sikeresen megvettem a repülő jegyet majd hamarosan meg is kezdődtek a próbatételek. Első meglepetésként törölték a járatot. Át kellet foglalni a jegyet más légitársasághoz. Mivel szűkös az anyagi keretünk, ezért nem nagyon válogathattam a lehetőségek között. Elfogadtam a lehetőséget. Így most Bangalore helyett Bombai lett a cél, de ez egyáltalán nem térített el a végcéltól. Mivel az előző utam során egy jógaoktató elmesélte az élményeit az Indiai vonatozással kapcsolatosan, így volt róla sejtésem és belevágtam a kalandba. Az Interneten utána néztem mire számíthatok. Felfedeztem, hogy 20 órát fogok utazni Puttaparthiba, Indián keresztül. Még itthonról interneten lefoglaltam a vonatjegyet és helyjegyet is. Úgy gondoltam, ezzel minden rendben. Bombaiig minden úgy ment, mint a karikacsapás.

A repülő éjjel 23:30 kor érkezett meg Bombayba. Fogadtam egy taxit. Sajnos jött az elő komolyabb tanítás. Hallgass az ösztöneidre – súgta a belső hang. Fáradtan, gondolkodás nélkül megragadtam az első kínálkozó alkalmat. A taxi modern autónak látszott, ezért be is szálltam. Még a repülőn megfogadtam, hogy előre meg fogok alkudni az árban a vonatmegállóig, mert így kisebb lesz az esélye annak, hogy becsapnak. Mondanom sem kellene, hogy nem így tettem. Beültem az autóba és csak akkor kezdtem alkudozni, mikor már elindult. Végül 10 km-ért el akartak kérni 5000 Rúpiát, amit lealkudtam 3000-re. Persze, mint utóbb kiderült, a 700 Rúpia is sok lett volna ezért a rövid távolságért. Ismét megfogadtam, hogy legközelebb a megérzéseimre hallgatok.

A bombayi vonatállomására éjjel 2:00 kor érkeztem meg. A vonatom 8:00 kor indult. Pihentem és szemlélődtem. A földön alvó emberek között tea és kávéárus rohangált. Hangosan kerepeltette a poharakat nem törődve azzal, hogy szinte mindenki alszik. Neki ez volt a megélhetése, minden fillér számított.  Nagy rendőri biztonság volt az állomáson, mert nemrég egy terrorista támadás egyik célpontja volt. Az internetes foglalás miatt a jegyemet a biztonság kedvéért be szerettem volna „csekkoltatni”, hogy minden rendben legyen. Azt mondták a pénztárban, hogy rendben is van. Kerestem a kocsimat és egy fekvős, szimpatikus helyet kinéztem magamnak. Mint később kiderült, nem volt helyjegyem a fekvőhelyre, így mindig keresnem kellett, hol van szabad hely. Egy vagonban 72 fekvőhelyen lehetett pihenni, de napközben az alsó rész ülőhelyes lett és így egy kupéban cca. 100 ember fért el. Egyébként, a felső fekvős részen nagyon meleg volt, viszont mentek a ventilátorok, így valamelyest ki lehetett bírni a hőséget. A vonat cca. 20 vagonból állt, amiben büfé kocsi is várta az utazókat. A megállóknál pedig mindig felugráltak az árusok. Olyan volt a vonat, mint egy igazi nagy piac. Az ételen kívül mindenen lehetett alkudozni. Ahogy a vonat elhagyta az állomást, megjelent előttünk az igazi Indiai nagyváros. Emberek tömkelege, rengeteg szemét és minden velejárója ameddig a szem ellát. Az emberek úgy, és ott oldják meg a dolgaikat, ahogy és ahol tudják. (pl. WC a vonat sínek között, mit sem törődve mások véleményével stb.). Itt  a másikkal való problémáját mindenki vitával ugyan, viszont higgadtan oldja meg. A következő pillanatban már el is felejtette az egészet, legyen az bármilyen dolog. Nem rágódnak a dolgokon. Nincs ránc a homlokukon. Az Életük a fontos. (néha azért, hogy túlélje az aznapot, vagy megélje a következő percet)!

A vonat zakatolt tovább. Hogy időmet hasznosan töltsem, tanultam a Budapesten feljátszott dalokat, amik folyamatosan a fülemben csengtek. Többször nagyokat mulattam magamnak. Hajnalban felfigyeltek rám a vonat folyosóján. Ugyanis, a helyjegy hiányában csak itt tartózkodhattam, egyébként mások is voltak ezzel így. Miközben a Rámás csizma dalt énekeltem, a szemben levő kupéból átszóltak és invitáltak, hogy menyek hozzájuk énekelni. A kupéban levő emberek nem hallották a dalt, csak látták rajtam, hogy milyen jól mulatok. Adtak fekvőhelynek egy rongyot is, mivel nekem nem volt. Nagy élményben részesítettek és segítettek a lehetőségekhez képest. Egyébként nem mindenki volt ilyen barátságos az úton. Voltak olyanok is, akik mellém ülve próbálkoztak ezt azt elvenni. Voltak magamutogatók és koldusok is, akik a napi betevőjükért küzdöttek. Csak a pillanat számított nekik, míg kontaktusban voltak velem. Később rájöttem, ha nem veszem fel még tekintettel sem a kontaktust, akkor gyorsabban békén hagynak. Az út alatt SWAMI vigyázott rám és tanított.

Ahogy másnap, február 4 én leszálltam a vonatról Puttaparthiban, éreztem, hogy még a levegő is más. Nyugodtabb, békésebb. Úgy utaztam a riksával, mintha haza mentem volna. Megérkeztem a szállás irodához és megtudtam, hogy a magyar csoport még nem érkezett meg. Furcsállottam a dolgot, viszont a megérzéseimre hallgatva vártam, és közben több embernek segítettem kitölteni a bejelentkezési lapot. Nagy volt a nyugalom bennem. Tudtam, hogy minden úgy történik, ahogy történnie kell. Én csak egy csepp vagyok a színpadon.

Mikor megérkeztek e többiek, gyorsan elfoglaltuk a szobánkat. Nagyszerű szobatársakat kaptam. Sokat tanultam tőlük a kint lét alatt. SWAMI folyamatosan tanít minket, az állandó Figyelemre! A kérdésekre szinte azonnal ott voltak a válaszok. Írtam én is egy kérdés listát. Ez szinte a következő napra meg is lett válaszolva. Éreztem, hogy ez alatt a pár nap alatt, sok minden csodálatos dog fog történni velünk. Így is lett. Az elejétől kezdve Egységben volt a Magyar csapat. Mindenhol az összes seva munkánál, noszogatás nélkül mindig volt elég ember. Reggelente is egységben vonultunk és nem nagyon tapasztaltam széthúzást egy két esettől eltekintve. Rögtön, az elejétől kezdve, SWAMI a tenyerén hordozott bennünket. VIP helyet kaptunk a mandirban több napon át. A leveleket, amit írtunk folyamatosan elvette Swami! Folyamatosan kommunikált velünk. A Magyarok egysége mind nagyobb és nagyobb lett. A próbák is rendszeresen zajlottak, ahová még más államokból is csatlakoztak hozzánk énekelni. Megismerkedtünk SWAMI szabójával és Sylviával, aki az USA -ból származik és rendszeresen készíti fel a karácsonyi kórust. 

Ami számomra tanulság volt. Csak a tiszta szívű gondolkodás számít és hogy BOLDOG légy. Fogadj el minden pillanatot úgy, ahogy van és örülj, hogy tanulhatsz a következő pillanatból. Légy egyszerűen BOLDOG!  Sok Indiainak nincs „semmije“ még is Boldog! Az isteni tudatosságuk teszi őket boldoggá. Tudják, hogy ez itt csak átmenet és így is élik a mindennapjaikat. „Boldogok a tárgyi szegények! “ – Nincs gondjuk, ami nyomja vállukat! Legfontosabb a HIT. Isten mindig jót akar. Lehet, hogy kellemetlenül éljük meg az adott pillanatot, viszont lehetőség nyílik a megtapasztalásra, amiért adjuk hálát a mindennapokban! A leckét a pillanatban kell felfedezni. Elgondolkodtam azon, hogy Isten például magának miért is akarna rosszat ??? Így nincs okunk a félelemre!

"Kevesebb Csomag, több kényelem, könnyű utazás." - Baba

A másik felismerésem pedig a betegségekkel kapcsolatosan volt. A betegségek is kellenek a megtapasztalás végett. Feltettem a kérdést: Isten miért betegítené meg saját magát? A válasz egyszerű volt, hogy tapasztaljon. Minden betegség testre szabott és annak az egyénnek kell megoldania, aki azt, viseli. Kérhetek könnyítést számára, rávezethetem a gyógyulásra, akkor is az utat neki kell végigjárnia. Lehetek a támasza, ha elfogadja! Ha nem, akkor sajnos nem tudok semmit csinálni, mert nem az én életem.
A harmadik felismerésem, hogy isten mindig megbocsát. Nemrég hallottam az Isteni megbocsátás legegyszerűbb formájáról: „a dolog meg sem történt! „ Ha meg sem történik a dolog, akkor nincs mit megbocsájtani.   „ Érdekes „világban élünk! Minden VAN és MÉGSINCS!

Énekkari fellépésem élményeit nem tudom szavakban leírni! Fantasztikus volt. Köszönöm mindenkinek, aki hozzásegített ahhoz, hogy megtapasztaljam azt a felemelő érzést, amely lélekből fakad és a lélekig tart. Főképp, ha ez SWAMI!
Mindenkit bíztatok arra, hogy élje át a szívből jövő éneklés élményét, mely többet tud adni bárminél. Nem kell hozzá zenei élőképzettség. Nekem sem volt. Sajnos mindazt az élményt szavakba foglalni nem lehet, amelyet az utam során átéltem. Rájöttem arra, hogy ez a világ nagyon egyszerűen működik és az, ami  vezérli az a szeretet . SWAMI szeretete. Kívánom mindenkinek, hogy élje át az EGY – SÉG élményét mihamarabb!